Sosem voltam túl népszerű csaj. Nem születtem Zsédának. Viszonylag hamar kiderült, hogy magzatkoromban egy lökettel több férfihormont kaptam, mint kellett volna. Oviban a népszerű kislányok mind királylánynak meg menyasszonynak öltöztek farsangkor. Én voltam bohóc, udvari bolond és madárijesztő is. Sose volt belém szerelmes egy kisfiú se. Mindig csak csúfoltak a nevem miatt, vagy mert rövid volt a hajam, vagy mert olyan magas voltam, mint egy génkezelt zsiráfcsemete. Aztán történt valami. Konkrétan melleim nőttek. Ez egy szemvillanásnyi javulást hozott a helyzetembe, de minden csoda három napig tart, a fiúk is hamar rájöttek, hogy ez a lány még mindig én vagyok mellekkel. Kamasz koromban új fejezet kezdődött. Én lettem “az a másik lány”, és mai napig az is maradtam. Ez annyit jelentett, hogy mindig volt mellettem egy barátnő, aki bejött a srácoknak, én meg ott voltam b-tervnek. Két olyan pasim is volt, akik azt mondták, igaz, hogy xy jobban néz ki nálam, de én meg jófej vagyok. Miféle bók ez bassszus? Voltak a szép, csinos meg szexi lányok, én meg voltam a jófej, vicces, furcsa, érdekes. És még most is az vagyok. És nem nagyon hiszem, hogy épp most 36 évesen kezdenék el rohamosan szépülni a férfiak szemében. Számtalanszor hallottam “jó csaj lennél, ha...” kezdetű mondatokat. Persze a jófej, vicces, furcsa, érdekes jelzők végülis nem olyan rémesek, ha kicsit a pozitív oldaláról nézzük a dolgokat, de a picsába is, én szép és szexi akarok lenni. Mert ha ostoba lennék, és szararc, viszont csodaszép lenne az arcom, és kerek lenne a seggem, akkor nem nekem kellene hazacipelnem a 12 kilós cekkert a boltból, és bevernem a szegeket a falba, és nem egyedül élnék a képzeletbeli kutyámmal. Na de mindegy, elkalandoztam.
Ez a post a csajozós dumákról és szerelmi vallomásokról akart szólni. Életemben egyetlen szerelmes levelet kaptam, ami inkább egy szerelmes fecni volt, még csak levélnek sem nevezném. A mai napig őrizgetem, leginkább elrettentő példának. Egy füzetből kitépett, sárga, rongyos papírcafat volt, amit a srác nagyszünetben csúsztatott a tenyerembe a gimis osztálytermünkben. Az életemre esküszöm, hogy szó szerint így hangzott: “ Szád ízére vágyom reggel, hernyót nyomtam együtt crack-kel.” Aki nem értené a “vers” mondanivalóját, az érezze rendkívül szerencsésnek magát, mert vagy kellőképpen öreg már ehhez, vagy szemtelenül fiatal, és a gina és kati féle generáció tagja, vagy egész egyszerűen burokban nőtt fel, szóval nem magyaráznám meg az üzenet jelentését.
Nem tudom, mik az igazán menő csajozós dumák manapság, én nem sokat hallottam, vagy legalább is nem sok emlékezetre érdemest. Furcsa állat a nő. Vagy csak a saját nevemben beszéljek? Soha nem lehet tudni, mi fogja meg egy férfiban. Életem legeredetibb csajozós szövege az volt, amikor a srác megkérdezte, hogy nem találkoztunk-e már valahol. Mivel kisvárosban nőttem fel, ahol mindenki ismer látásból mindenkit, így rá is vágtam rögtön, hogy dehogynem, persze, hogy találkoztunk. Erre felcsillant a szeme, és lelkesen nekem szegezte a sorsdöntő kérdést: “Te is jártál a KGST piacra Turbo rágós papírt cserélni?” Azért írtam, hogy sorsdöntő, mert ezek után számomra nem is volt kérdéses, hogy a karjaiba omlok-e. Természetesen igen.
De hogy ez az egész most hogy jutott eszembe? Van egy ismerősöm, aki állandóan eláraszt lájkokkal és bókokkal. Múltkor megosztott velem egy számára kellemes emléket, hogy mikor is kezdődött irántam érzett vonzalma. Én ahelyett, hogy fülig pirulva, könnybe lábadt szemekkel rebegtem volna neki köszönetet, akkorát röhögtem, hogy majdnem leestem a székről. Azt hiszem, ez a vallomás összegzi legtökéletesebben, hogy miért is nem lettem Zséda.
“Emlékszem, egyszer a Koccintóban (dél-alföldi csehó- a szerk.) voltunk, rajtad meg egy szürkés ruha volt, szürke harisnyában voltál, a zenegépben Pantera ment, te megkérdezted, hogy NEM ISMERED A PANTERA-t? Én mondtam, hogy nem, erre te megtámaszkodtál egy székben, és képletesen fejbe rúgtál ....akkor vettem észre, hogy milyen szép alakod van.”
Konkrétan én semmire nem emlékszem az említett esetből, de nem kételkedem az illető szavahihetőségében. Mindez a 2010-es évek hajnalán történhetett némi pancsolt pálinka vagy jagermeister elfogyasztása után. Aki meg nem ismeri a Panterát, az járjon utána. Ne nekem kelljen már mindig mindent elmagyarázni.