Új életet kezdtem. Na jó nem. Csak jól hangzott. Valójában csak annyi történt, hogy nem bírtam tovább nézni, amint kilóim serényen gyarapodnak, és nekiálltam fogyókúrázni. Vagy valami olyasmi.
Pár évvel ezelőtt még képes voltam “engem senki sem szeret, egyedül fogok meghalni” felkiáltással másfél órát bömbölni a tükör előtt, ha fél kilóval többet mutatott a mérleg az áhítottnál. Ma ugyanezt a mondatot apatikus közönnyel mormolom magam elé, és rögtön utána bekapok egy tortaszeletet. Szóval tulajdonképpen fejlődtem. Hiába na, megérte a sok pszicho-agymosás. Pedig egyáltalán nem vagyok hiú ember. Nem tudom honnan eredhet nálam ez a zsírfóbia. Világ életemben teljesen normális testalkatot tudhattam magaménak, aztán kb. egy évvel ezelőtt zsírsejtjeim galád tervet kezdtek el forralni ellenem. Egy esztendő alatt sikerült 8 kg szalonnát magamra gyűjtögetnem. Köszönhető ez egyrészt néhány antidepresszánsnak, amiket jó kísérleti fehér egér módjára kapkodtam magamba, másrészt a rajtam keresztül zúduló rettenetes lustaság-cunaminak. A vészharangot végül az kongatta meg, amikor szembesülnöm kellett a szomorú ténnyel: egyetlen tavalyi téli ruhám sem jön rám. Ekkor döntöttem el, hogy ennek itt vége, és miután nagyobb ruhákat vásároltam magamnak (elképesztő átváltozásomig sem járhatok meztelenül), megvettem életem első edzőterem-bérletét.
Nagyjából tíz méterre a háztól, ahol lakom, van egy női terem. Ennek a tíz méternek a megtételére három évig gyűjtöttem erőt, és most végre sikerült eljutnom az út túloldalára. Bérlettel a kezemben már biztos lehetek benne, hogy ezért a pénzért akkor is eljárok edzeni, ha a belemet húzom odáig zokogva. Nagy lendülettel kezdtem el pásztázni az órarendet. Próbáltam nem azonnal valami mission impossible-lel indítani, ezért ki is választottam egy hangzatos nevű órát: Retro alakformáló light. Retro, mert régi diszkózenék mennek az ugrabugra alatt. Nem mintha szeretném ezeket, vagy valaha is szerettem volna, amikor még nem voltak retrók, de úgy gondoltam, régi bútordarab vagyok már, úgyhogy maradjunk inkább ismerős vizeken, abból baj nem származhat. Alakformáló. Itt az én helyem, kérem alássan, halló, helyben vagyunk, ihaj! Ettől aztán úgy olvadnak majd le a zsírpárnáim, hogy alig győzöm pótolni őket a karácsonyi bejglivel. De ami a legjobban tetszett a megnevezésben, az a light volt. Azt hiszem, ez nem szorul különösebb magyarázatra. Az óra részletes leírásában szerepelt, hogy 35+, végezhetik kezdők, túlsúlyosak és idősek is. Először nem tudtam eldönteni, melyik csoportba soroljam magam, aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen rám illik mindhárom meghatározás. A 35+ meg egyértelműen jelzi, hogy ez a korosztály már a szenior kategória. Anyátokat! Na mindegy, azért átvánszorogtam a terembe, és lesütött szemmel álldogálva vártam életem első aerobik óráját.
Szegényes a szókincsem, hogy leírjam mindazt, amit az alatt a 60 perc alatt átéltem. Kiszáradás, hőguta, légszomj, szívinfarktus, hányinger, halálközeli élmény, stb. Ilyesmik jutnak eszembe így hirtelen. Valaha egész fitt csaj lévén azt feltételeztem magamról, hogy oké, oké, kicsit ellustultam, nem vagyok már edzésben, a hasizmom is felszívódott, de azért mégsem vagyok még egy tunya bálna. Ez fatális tévedés volt részemről. Egy kibaszott tunya bálna vagyok, aki beiratkozott edzőterembe. A barom! Három és fél perc után kezdtem el érezni, hogy mindjárt nyakon hányom az előttem szökdécselő nőt. Körülöttem duci ötvenesek pattogtak, mint kecskeszar a deszkán, én meg az életemért küzdöttem. Ugyanarra gondoltam, mint a mandulaműtétem közben: Basszus, én ide önként jöttem! Sőt még fizettem is. Szívesebben lettem volna egy középkori kínzókamrában, ahol egyesével tépik le a körmeimet. Általános suliban folyton azzal nyaggattak, hogy járjak kézilabda edzésre. Egyszer el is mentem. Egyszer. Aztán mondtam, hogy kössz a lehetőséget, én itt be is fejezem, mielőtt túl nagy karriert futnék be. Hát az aerobikkal is így vagyok. Így volt ez szép.
Azt hiszem, inkább más edzésformák felé orientálódom, és füvet eszek csapvízzel. Bár ma azért rendeltem egy pizzát. Jobban mondva fitness pizzát. Mert hogy létezik olyan is. Mondjuk eddig el nem tudtam képzelni, hogy kerülhetnek egy mondatba a fitness és a pizza szavak, egyik kizárja a másikat. Ez a tökéletes oximoron: fitness pizza. Ha nagyon éhes vagy, és el tudsz vonatkoztatni attól, hogy most épp mit is eszel, egész finom, de ha bekötik a szemed előtte, a büdös életben nem jössz rá, hogy egy pizzával van dolgod. Színéből, ízéből és állagából egyaránt arra következtettem, hogy a tésztáját fűrészporból sütik. Nem csoda, ha nem hizlal.
De mindez mit sem számít, ha arra gondolok, tavaszra olyan testet eszkábálok magamnak, hogy Rubint Réka is elszégyelli magát. Csak egy hajszál választ el tőle. Egy jó vastag hajszál, de akkor is.