Ez a vicces mondás sötét titkokra, rejtett múltbéli dolgokra utal, de Gábor esetében szinte szó szerint vehetjük. Ez most itt az ő története.
Rögtön az első találkozáskor kiderült, hogy nem ő számomra a csillámló páncélú lovag, aki megment önmagamtól, és ellovagol velem a naplementébe. Benne szintén hasonló gondolatok keringhettek velem kapcsolatban. Hogy miért akart mégis újra találkozni, ma sem értem. Nekem két nagyon ergya és gyarló okom volt egy újabb randira: egyrészt hízelgett az ő érdeklődése, ami így utólag belegondolva nem volt teljesen őszinte, és valószínűleg az én érdeklődésem váltotta ki, szóval kölcsönösen húztuk csőbe egymást és magunkat. Tudtok követni? Másrészt, adott pillanatban úgy éreztem, jobb vele, mint egyedül. Azért ez kicsit siralmas, lássuk be. Az első három találka teljesen rendben volt. Nagyjából ennyi az az idő, amíg mindenképp fenn tudsz tartani magadról valami látszat félét. A csúcson kellett volna abbahagyni. Csakhogy eljött a negyedik randi is, és onnan már csak zuhanórepülés következett. Mondhatjuk, hogy a várt eredményt hozta ez a kapcsolat.
Gáborról hamar kiderült, hogy a férfiaknak azt a csoportját erősíti, akiket azóta határozottan igyekszem elkerülni: ők a trógerek. De még trógernek sem volt az igazi, mert ő nem azért nem dolgozott, mert nem akart. Akart, nagyon is. Csak az elképzelései nem igazán fedték a nagy magyar valóságot. Szívesen dolgozott volna, mint vezérigazgató, titkosügynök, nagykövet, miniszterelnök vagy bármi más, ami szemérmetlenül magas fizetéssel jár, de nem lesz tőle kérges a tenyere. Inkább hagyta, hogy negyvenhez közel is az anyja tartsa el, de ő ugyan le nem ereszkedett a csóró prolik közé. Három dolog töltötte ki mindennapjait: több órás pornómaratonokra való rejszolás; piti, filléres sportfogadások és tömény nyavalygás, hogy az élet milyen csúnyán elbánt vele. Ő volt az energiavámpír prototípusa.
De mégsem ez volt a legégetőbb probléma, amivel szembesülnöm kellett a kapcsolatunk alatt.Mindenkinek van múltja, de az övé kissé lezáratlanabb volt a kelleténél. Már az első látogatáskor feltűnt, hogy a lakás minden szeglete magán viseli az ex-barátnő keze nyomát. Sajnos nem pozitív értelemben. Például nagyjából azelőtt volt utoljára kitakarítva, mielőtt ő elment. Vagyis másfél éve!!! A fürdőszoba a lány piperecuccaitól roskadozott, ott volt a fogkeféje, a samponja, és a tusfürdője is ott várakozott, hogy kisgazdája hazatérjen. Ha kinyitottam egy szekrényajtót, rózsaszín tűsarkú cipők, tangák és intimbetétek dőltek ki rajta. Folyton azon gondolkodtam, hogy a csaj bármelyik pillanatban beállíthat, mert épp csak leugrott egy doboz gyufáért, vagy olyan gyorsan kellett elhagynia a süllyedő hajót, hogy ideje sem volt összeszedni a cuccait. Talán egy tanúvédelmi program keretében hagyta el örökre a várost. A harmadik lehetőség az volt, hogy az egyik szekrényből előbb-utóbb mumifikálódott holtteste kerül majd elő, amivel kedvesem a távollétemben közösül. Amikor a lány által félig megrágott keksz, és a kóla is előkerült, amivel még utoljára öblögetett, kezdtem kissé begyulladni. Gábor természetesen nonszensznek és felháborítónak tartotta a kérésemet, miszerint nem ártana pontot tenni bizonyos múltbéli dolgokra, és kitakarítani a volt csaja vackait a lakásból.
Ehhez képest már eltörpült az a kis gond, hogy Gábort nem érdekelte a szex. Semmilyen formában. Sőt bizonyos változatai kifejezetten taszították,és elhihetitek nekem, hogy nem végletes perverzitásokra gondolok. De az is lehet, hogy egyszerűen csak a napi több óra pornó nem tett jót. Az biztos, hogy a Piszke papírgyár zsepi részlegének virágzásához ő nagyban hozzájárult. Ha nagy ritkán rám fanyalodott, akkor kizárólag csukott szemmel, vagy elfordított fejjel tette mindezt, mint aki nem akarja tudomásul venni, hogy én fekszem ott, és nem Monica Bellucci vagy épp Ralph atya a Tövismadarakból. Utóbbit jobban el tudtam képzelni, mint vágyai tárgyát. Persze most megint meg fogom kapni, hogy bizonyára dagadt vagyok és ronda, nincs min csodálkoznom, ha a pasim taszítónak tart, de nem fogtam pisztolyt a fejéhez, hogy legyen épp velem.
Kapcsolatunk 5 hónapot ért meg. Természetesen vagyok annyira önsorsrontó, hogy nem én dobtam ki. A szakításhoz vezető apró szikra az volt, hogy én előzetes bejelentés nélkül állítottam be hozzá egy délután. Hogy ezért miért kell szakítani? Azt nem tudom, de talán csak egy idióta indok kellett, hogy ő kimondja, amit mindketten éreztünk: semmi keresnivalónk egymás mellett. Nyilván állatira sértve éreztem magam emiatt, de amikor másnap arra ébredtem, hogy a világ nem áll lángokban, és ugyanúgy nő a fű, be kellett látnom, hogy ez a szakítás egy remek ötlet volt részéről.
Így ért véget egy tipikus interneten fogant kapcsolat. Kiváló példa arra, amikor a századik béna randid után már annyira betompulsz, hogy lemondasz a legalapvetőbb elvárásaidról is, csak ne kelljen még egy találkára elmenned valami idegennel. Ráfogod, hogy jó lesz ez...kabát alá.... Megalkuvás vagy szimpla idiotizmus? Ok, tudom a választ, inkább most megyek is. Pacsi, majd jövök.