Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy harmincas szingli keserédes kalandjai.

Nem vagyok én Keri Bredsó

Nem vagyok én Keri Bredsó

Üzenet a nagyuraknak

2021. január 17. - nem.vagyok.en.keri.bredso

Volt egy időszak az életemben, amikor komoly aggodalommal töltött el, hogy mi lesz, ha kifutok az időből, és nem lesz gyerekem. Mi lesz ha, 50 évesen jövök rá, hogy rosszul döntöttem, és akkor már késő? Mi lesz, ha egyedül halok meg, és a szomszédok két hét múlva fedezik fel a bomló tetememet? Mi lesz, ha.....mi lesz, ha..... Elég sok évnek kellett eltelnie, mire megértettem, hogy kérdőjelekre, feltételezésekre és latolgatásokra nem építheti az ember az életét. Egy kérdés van: mit szeretnék most?


Nem mentem férjhez. Erre most sokan azt mondják, nyilván, hiszen nem is kellettem senkinek, ami részben igaz, de én már kislányként sem az a típus voltam, aki menyasszonynak öltözik farsangkor. Soha nem álmondtam házasságról, és gyerekről sem. A jövőben sem tervezem, hogy férjhez menjek, nem hiszek a házasság intézményében, pedig a szüleim 42 éve házasok. Ha életem szerelme megkérne, nyilván hozzá mennék, de ha nem jön el az a nap, akkor sem fogom magam rosszul érezni, sőt.


Elhiszem, hogy a gyerek boldogság. Elhiszem, hogy a sok virrasztás, aggodalom, pelenkázás, játszótérre és szülői értekezletre járás megéri a fáradtságot. A legtöbb embert a gyerek boldoggá teszi. Gondolom, ők sem teljesen agyalágyultak, szóval feltételezem, hogy a gyerek jó dolog. De egy csomó ember szereti a halászlevet is, ami tulajdonképpen egy finom étel, én mégis kidobnám a taccsot, ha meg kéne ennem belőle egy tányérral.


Csak attól, hogy valamit sok ember jónak ítél, még nem jelenti azt, hogy az a jó, vagy az a normális, vagy azt az utat kell mindenkinek követni. Ez egy opció. És én (egyelőre) egy másik opciót választottam.


Ez alapján ma a magyar állam számára egy teljesen értéktelen állampolgár vagyok. Nőként alapból fele annyit érek kormányunk szerint, mint egy férfi, szóval eleve hendikeppel indultam. Én egy személyben semmiképp sem alkothatok egy egészet. A nő először a férfitől, majd a gyerektől lesz teljes, addig csak egy kezdemény. Nem férjhez menni valami hippi szokás, nem szülni gyereket pedig már egyenesen sátánizmus.


Én a magyar államnak tulajdonképpen egy kurva fillérjébe sem kerülök. Nem vagyok köztisztviselő, sem közalkalmazott. Nem vagyok kisebbség, sem hátrányos helyzetű. Mivel van pofám egyedül élni egy háztartásban, nem jár nekem családi adókedvezmény, gyes, gyed, nem mentesülök semmiféle teher alól, kevesebb szabadság jár, satöbbi, satöbbi. Befizetem a járulékokat, befizetem az adót. Cserébe valószínűleg nem kapok nyugdíjat, bár nyilván magamra vessek, ez is az én hibám, nem szültem, miattam nem lesz majd elég aktív dolgozó, akinek a járulékaiból visszacsöpögtethetnének a zsebembe egy kis csirkefarhátra valót. Fizetem a tb-t akkor is, ha soha nem vagyok beteg. Ha mégis megbetegszem, akkor sem kapok normális ellátást, sok esetben semmilyent. Tulajdonképpen ezek a befizetett összegek ajándékok tőlem az államnak. Én fizetem a stadiont, a kisvasutat, én fizetem a jachtot, a kokót, a kurvákat, az orgiákat, én fizetem a Louis Vuitton táskákat és a magánhelikoptereket. Ennek ellenére hivatalosan is egy senki vagyok, akitől megvonják a legalapvetőbb jogát is, hogy úgy éljen, ahogy neki tetszik.


Évek óta volt egy ilyen idillikus elképzelésem, hogy talán egyszer majd örökbe fogadok. Ketyeg az óra, és lehet, hogy túl későn ébredek rá, hogy lemaradtam valamiről. De akkor ott van ez a nem is olyan rossz B-terv. Amikor meghallottam a kormánynak azt a döntését, hogy megfosztanak ettől a lehetőségtől is, felröhögtem. Egy gonddal megint kevesebb. (Bár lesz ez még másképp, már nem sok, és ott figyel majd a vitrinben, bársonyba foglalva Orbán Viktor "mutatóujja a ledöntött szobráról".) Nem is igazán foglalkoztatott ez a kérdés, ahogy az összes többi szánalmas intézkedésükön, törvény- és alkotmánymódosításukon, csaláson, lopáson és hazugságon sem húzom én már fel magam. De azért próbáltam ebben keresni a logikát.


Rájöttem, hogy a kormány állandóan azt figyeli, hogy ki kivel szexel. Ha nő vagy, és nővel csinálod, akkor csupán egy szánalmas véglény lehetsz, aki teljesen alkalmatlan anyának. Ha férfi vagy, és férfival csinálod, akkor aberrált, beteg, perverz állat vagy, még jó, hogy nem adnak gyereket a kezedbe, na még csak az kéne. Ha egyedülálló vagy, és nem ugyanazzal az emberrel szexelsz 40 éven keresztül, akkor csak egy lesúlytó pillantást érdemelsz, nem pedig gyereket, még mit nem! Kizárólag akkor vagy alkalmas egy gyerek felnevelésére, ha életed végéig ugyanabban a bugyiban/gatyában turkálsz, vagy egyáltalán nem csinálod senkivel, mert a házasságod már rég egy ellaposodott nyomor, amit csak érdekek tartanak össze. A fidesz nem ismeri a Pornhubot? Miért nem azt nézik inkább, mint hogy egy ország hálószobájában kukkoljanak nyálcsorgatva?


Viszont ha idáig eljutottam a gondolatmenetben, ez további kérdéseket vet fel. Mi van akkor, ha...: Az apa férfi, az anya nő, és még papírjuk is van róla. Éldegélnek a mézeskalácsházban, anya pitét süt, apa pénzt keres, de nem mosolyog rájuk a szerencse, és örökbe kell fogadniuk. Igen ám, de apát egy napon nagy igyekezetében elviszi a szívroham. Vagy - ami tudom, hogy elképzelhetetlen, de csak játsszunk el a gondolattal - anya véletlenül átesik egy vak komondoron, esetleg apa kopasz seggel lecsúszik egy ereszcsatornán, és elválnak. Tudom, tudom, a válás is majdnem akkora bűn, mint a szingliség, de most tényleg csak a játék kedvéért. Szóval ha már ott a gyerek, de beüt a krach, mi a hivatalos eljárás? Vissza kell vinni? Anya beválthatja macskára? Vagy megtarthatja, hiszen a házassága alatt elsajátította a gyereknevelés fortélyait?


Vagy az elvált nő/férfi még mindig feljebb helyezkedik el a magyar kasztrendszerben, mint a simán csak egyedülálló? De akkor ha korábban férjnél voltam, most pedig szingli vagyok, akkor már jár a gyerek? Most akkor nem értem. Teljesen össze vagyok már zavarodva, nagyurak. Kérem, segítsenek! Tanítsák eltévelyedett alattvalójukat! Mutassanak utat!


Vagy jobbat mondok: "Lépjenek egyet hátra, és szó szerint basszák arcon magukat!"

Papucsállatka

Múltkor írtam nektek a trikós balekről, akivel randiztam. (Bár azt hiszem, talán én voltam a nagyobb balek.) Nem tudom, mi venné el a kedvem ezektől a találkozóktól. Szerintem ez már rég nem a randizásról szól, egyszerűen csak szeretek agyalágyultakat megfigyelni testközelből.
Pár nappal később matcheltem egy szimpatikus fiatalemberrel, akiről kiderült, hogy a szomszédban lakik. Ezen felbuzdulva meg is beszéltük, hogy fussunk össze itt a közelben. Mivel ez szó szerint egy rapid randinak ígérkezett, nem akartam nagy feneket keríteni a dolognak, és csak felkaptam valami laza cuccot, amiben azért mégsem úgy nézek ki, mint egy zsák krumpli.
Odaérve egy nem túl dekoratív muki fogadott, aki nyomokban sem emlékeztetett arra a képre, amit a fotói alapján magam elé vizionáltam. Úgy volt felöltözve, mint aki épp csak leugrott cigiért, és közben beiktatott egy randit is hazafelé menet. Ez valószínűleg azért volt, mert valóban csak leugrott egy cigiért, és közben beiktatott egy randit is hazafelé menet. Nem is ezzel volt a gond. Hanem! Alapból utálom a férfi lábfejeket. A férfi lábfej ronda. Utálom a papucsokat és a szandálokat. Ő viszont papucsban volt. Rémes. De ami még rémesebb, hogy milyen papucsban! Egy naaaagy, förtelmes, redvás gumipapucsban.
Kimész az udvarra lószart lapátolni nyáron? Oké, semmi gond, vegyél fel papucsot! Elszívsz egy cigit az erkélyen? Csak ugorj bele egy papucsba, haver, én nem bánom! Kiugrasz a közértbe két kifliért? Ott a papucs, aztán jóvanaz. A strandon feszengesz behúzott hassal? Nyilván papucsban teszed. Egy nővel randizol? Bazmeg, NE papucsban menj!
Mi a franc van veletek férfiak? A nő legyen dekoratív, lehetőleg hosszú legyen a haja, legyen kisminkelve, de azért ne túlzottan, szép körmei legyenek, jó legyen az illata, nőiesen öltözködjön, stb, a lista végtelen. Ti meg odaállítotok egy kicseszett gumipapucsban? (A múlt heti trikót nem is említve.) Ha az első randin valaki egy szutykos papucsban jelenik meg, akkor mi lesz egy hónap múlva? Felrakja a tyúkszaros gumicsizmáját az asztalra?
Oké, túllendültem ezen a papucs témán, és sétáltam vele egy kört a közelben. A srác váltig állította, hogy komoly szándékai vannak, és tíz perc után megtervezte az egész jövő heti közös programunkat, mintha ezzel az egy találkozóval már el is köteleztem volna magam. Ennek ellenére végig arról beszélt, hogy ő olyan hatalmas intim mérettel rendelkezik, ami már akadályozza őt abban, hogy párkapcsolatot alakítson ki valakivel. Szinte már majdnem megsajnáltam, de ez volt az az információ, amire abszolút nem voltam kíváncsi.
Egyébként is hamar feltűnt, hogy valamiféle testképzavarban szenvedhet, mert a bemutatkozó szövegében is és személyesen is utalást tett arra, hogy nem csak a pénisze, de a testmagassága is átlagon felüli. Már a találkozás pillanatában feltűnt, hogy mindössze kb. 5cm-rel lehet magasabb nálam, ami maximum, jóindulattal 180cm-t jelenthet. Amikor egy lehajló faágnál lovagiasan előre engedett, és megjegyezte, hogy ő túl magas, és nem akarja beütni a fejét, magamban elkönyveltem, hogy ezek alapján a nadrágjában is egy koktélvirsli lakhat, bár igazából felőlem anakonda is lehet, nem szeretném megismerni.

Félnótás fakabát

A képen a következők lehetnek: 1 személy, közeli
Legutóbbi csalódásom után barátnőm azt a javaslatot tette, hogy egy darabig most ne randizzak senkivel. Mivel én mindig megfogadom a jótanácsot, kettő percen belül már le is szerveztem egy találkát egy randioldalon.
Profilja alapján a srác jól nézett ki, látszólag teljes volt a fogsora, és össze tudott tákolni pár értelmes mondatot, szóval átment az első rostán. Egészen felvillanyozódtam, amikor azt javasolta, kísérjem el kutyát sétáltatni. Végre nem a megszokott kávé melletti feszengés, kutya, jó idő, séta, ebből nem sülhet ki rossz. Néha tényleg nem értem saját naivságomat. Ennek annyi volt a szépséghibája, hogy nekem kellett átvillamosoznom hozzá és kutyájához Kőbányára.
Munkanapom leteltével dobtam egy üzenetet a fiatalembernek, hogy erősítse meg szándékát, ne menjek feleslegesen. Teltek a percek, de válasz nem érkezett. Kissé elbizonytalanodva kezdtem összerakni magam. Mire elkészültem, nagy nehezen a válasz is megjött, és valahogy így szólt: „Bocs, hogy nem írtam korábban, de tesómmal ittunk párat.” Hűha mondom, ez bekarcol itt randi előtt, vagy mi a szösz? Na de mindegy, megiszik 1-2 sört, abból nagy baj nem lehet. Földig érő, feltűnő, nyári ruhámban, frissen mosott hajjal, kisminkelve, parfüm felhőbe burkolózva, mint díva vonultam át a kerületen.
Odaérve letáboroztam egy jól látható helyen, és vártam hódolómat. Jónéhány perc elteltével kaptam az üzenetet, hogy a kutya így, meg a kutya úgy, megharapott valakit, el kellett vinni, a lényeg, hogy a kutya házon kívül van, tehát a sétáltatásból nem lesz semmi. Remek, gondoltam, kutya nyista, én meg házhoz jöttem (akkor még nem tudtam, hogy a lófaszért). Álltam egyik lábamról a másikra hevesen tekintgetve magam köré, merről érkezhet lovagom. Hirtelen a bokrok közül berongyolt a képbe egy zavart tekintetű alak, rikító zöld trikóban, kezében sörrel. Egy másodpercre megállt bennem az ütő, hogy tán csak nem ő az emberem, de miután bizonytalanul végig mért, majd azzal a lendülettel tovább is haladt, megnyugodtam. Ahogy ott ácsorgok, azt látom, hogy a zöld trikós még mindig ott őgyeleg, és keres valakit.
A másodperc törtrésze alatt felmértem helyzetemet: állok itt a kőbányai művelődési ház előtt kiöltözve, mint szaros Pista Jézus neve napján, ez meg idejön egy trikóban sörrel a kezében, na ezt már nem. Nem és nem. Határozott léptekkel célba vettem a villamosmegállót azzal a szándékkal, hogy én most azonnal eltűnök innen, mielőtt elindul valami megállíthatatlan, végzetes láncreakció. De már késő volt, a trikó és a sör elindult felém.
Miután üdvözöltük egymást, meginvitált, hogy akkor talán kerüljünk egyet. Aki ismerős Kőbányán, az bizonyára tudja, hogy a művelődési ház nem gigantikus méreteiről híres. (Meg igazából másról sem.) Egy 90 éves, járókeretes nagymama teletömött banyatankkal is mintegy 8 perc alatt kerüli meg kényelmesen. Sétánk végén lovagom felajánlotta, hogy ha esetleg gondolom, kicsit még leülhetünk valahova. Itt már kerekedett a szemem, hogy most tényleg ennyiért jöttem el idáig, de még mindig adtam egy esélyt a dolognak.
Légyottunk maradék 10 percében leginkább azt taglalta, micsoda felelőtlen emberek vannak, ő ismeretlenül soha nem hívna át magához senkit, és egyébként is ő rendőr, otthon tartja a fegyverét, oda aztán biztos nem enged be idegeneket. Egyre jobb. Trikó, sör, és még pisztolya is van, szinte már túl sok a jóból. Ezután lovagiasan felajánlotta, hogy elkísér a villamosmegállóba, ami egy nem túl diszkrét célzás volt, hogy negyed óra belőlem épp elég, most már inkább tűnjek el.
Épp hogy a lakásba értem, amikor érkezett tőle az üzenet, hogy találkoznék-e vele újra. Egy épeszű ember erre zsigerből rávágott volna egy nemet, nekem viszont csak egy bizonytalan igenre tellett. Hogy miért? Valószínűleg nem vagyok normális. Vagy így a 40-hez közelítve már a kétségbeesés irányítja a tetteimet. Gondoltam, innen szép nyerni, csinálhatnánk valami tartalmasabb programot. Az az elképzelés, hogy talán mégsem teljesen féleszű, akkor oszlott szét, amikor megkérdeztem tőle, mikorra tervezi ezt a második találkozót. A válasz: „Ma?” Hm….háttőőőőő…..pislogás……töprengés azon, hogy már megint miért kellett ez nekem……..”De hát……még csak most értem haza.” „És? Baj?” Ismét csend és töprengés és pislogás. Vajon mi is történik most?
A.) Fogalma sincs, kivel beszél. Valószínűleg több nővel dumál szimultán, és nem tudja, hogy velem találkozott ma, vagy egyszerűen rossz helyre dobta az üzenetet.
B.) Ebbe inkább bele sem akarok gondolni.
Az este folyamán még érkezett tőle pár értelmezhetetlen üzenet, betűk halmaza, mint „dfdséhf” vagy „4jrtjé”. Reméltem, hogy titkos kódok, de a sejtésem, hogy simán csak seggrészeg, kicsit erősebb volt. Ez másnap be is bizonyosodott, amikor elnézést kért, és bevallotta, hogy a tesójával leitták magukat.
Ekkor összegeztem magamban a rendelkezésre álló információkat:
-ivott randi előtt, közben és után, tehát jó eséllyel alkoholista
- vagy bolond, vagy rendkívül rossz a memóriája
- fegyvere van.
(A trikót elengedtem.)
Azt hittem, ezt már nem lehet überelni, de akkor feltette a kérdést: „Nem jössz át?” Mivel épp néhány órája ecsetelte, hogy senkit sem engedne a lakásába, ezen a ponton szakadt el a cérna, és rázúdítottam mindent, a trikótól kezdve a sörön át a részleges amnéziáig. Meglepve fogadta kitörésemet, és közölte, hogy ez más, mert mi már ismerjük egymást.
Végülis…Igaz, hogy csak negyed órát töltöttünk együtt, na de az milyen negyed óra volt!!!
süti beállítások módosítása