Volt egy időszak az életemben, amikor komoly aggodalommal töltött el, hogy mi lesz, ha kifutok az időből, és nem lesz gyerekem. Mi lesz ha, 50 évesen jövök rá, hogy rosszul döntöttem, és akkor már késő? Mi lesz, ha egyedül halok meg, és a szomszédok két hét múlva fedezik fel a bomló tetememet? Mi lesz, ha.....mi lesz, ha..... Elég sok évnek kellett eltelnie, mire megértettem, hogy kérdőjelekre, feltételezésekre és latolgatásokra nem építheti az ember az életét. Egy kérdés van: mit szeretnék most?
Nem mentem férjhez. Erre most sokan azt mondják, nyilván, hiszen nem is kellettem senkinek, ami részben igaz, de én már kislányként sem az a típus voltam, aki menyasszonynak öltözik farsangkor. Soha nem álmondtam házasságról, és gyerekről sem. A jövőben sem tervezem, hogy férjhez menjek, nem hiszek a házasság intézményében, pedig a szüleim 42 éve házasok. Ha életem szerelme megkérne, nyilván hozzá mennék, de ha nem jön el az a nap, akkor sem fogom magam rosszul érezni, sőt.
Elhiszem, hogy a gyerek boldogság. Elhiszem, hogy a sok virrasztás, aggodalom, pelenkázás, játszótérre és szülői értekezletre járás megéri a fáradtságot. A legtöbb embert a gyerek boldoggá teszi. Gondolom, ők sem teljesen agyalágyultak, szóval feltételezem, hogy a gyerek jó dolog. De egy csomó ember szereti a halászlevet is, ami tulajdonképpen egy finom étel, én mégis kidobnám a taccsot, ha meg kéne ennem belőle egy tányérral.
Csak attól, hogy valamit sok ember jónak ítél, még nem jelenti azt, hogy az a jó, vagy az a normális, vagy azt az utat kell mindenkinek követni. Ez egy opció. És én (egyelőre) egy másik opciót választottam.
Ez alapján ma a magyar állam számára egy teljesen értéktelen állampolgár vagyok. Nőként alapból fele annyit érek kormányunk szerint, mint egy férfi, szóval eleve hendikeppel indultam. Én egy személyben semmiképp sem alkothatok egy egészet. A nő először a férfitől, majd a gyerektől lesz teljes, addig csak egy kezdemény. Nem férjhez menni valami hippi szokás, nem szülni gyereket pedig már egyenesen sátánizmus.
Én a magyar államnak tulajdonképpen egy kurva fillérjébe sem kerülök. Nem vagyok köztisztviselő, sem közalkalmazott. Nem vagyok kisebbség, sem hátrányos helyzetű. Mivel van pofám egyedül élni egy háztartásban, nem jár nekem családi adókedvezmény, gyes, gyed, nem mentesülök semmiféle teher alól, kevesebb szabadság jár, satöbbi, satöbbi. Befizetem a járulékokat, befizetem az adót. Cserébe valószínűleg nem kapok nyugdíjat, bár nyilván magamra vessek, ez is az én hibám, nem szültem, miattam nem lesz majd elég aktív dolgozó, akinek a járulékaiból visszacsöpögtethetnének a zsebembe egy kis csirkefarhátra valót. Fizetem a tb-t akkor is, ha soha nem vagyok beteg. Ha mégis megbetegszem, akkor sem kapok normális ellátást, sok esetben semmilyent. Tulajdonképpen ezek a befizetett összegek ajándékok tőlem az államnak. Én fizetem a stadiont, a kisvasutat, én fizetem a jachtot, a kokót, a kurvákat, az orgiákat, én fizetem a Louis Vuitton táskákat és a magánhelikoptereket. Ennek ellenére hivatalosan is egy senki vagyok, akitől megvonják a legalapvetőbb jogát is, hogy úgy éljen, ahogy neki tetszik.
Évek óta volt egy ilyen idillikus elképzelésem, hogy talán egyszer majd örökbe fogadok. Ketyeg az óra, és lehet, hogy túl későn ébredek rá, hogy lemaradtam valamiről. De akkor ott van ez a nem is olyan rossz B-terv. Amikor meghallottam a kormánynak azt a döntését, hogy megfosztanak ettől a lehetőségtől is, felröhögtem. Egy gonddal megint kevesebb. (Bár lesz ez még másképp, már nem sok, és ott figyel majd a vitrinben, bársonyba foglalva Orbán Viktor "mutatóujja a ledöntött szobráról".) Nem is igazán foglalkoztatott ez a kérdés, ahogy az összes többi szánalmas intézkedésükön, törvény- és alkotmánymódosításukon, csaláson, lopáson és hazugságon sem húzom én már fel magam. De azért próbáltam ebben keresni a logikát.
Rájöttem, hogy a kormány állandóan azt figyeli, hogy ki kivel szexel. Ha nő vagy, és nővel csinálod, akkor csupán egy szánalmas véglény lehetsz, aki teljesen alkalmatlan anyának. Ha férfi vagy, és férfival csinálod, akkor aberrált, beteg, perverz állat vagy, még jó, hogy nem adnak gyereket a kezedbe, na még csak az kéne. Ha egyedülálló vagy, és nem ugyanazzal az emberrel szexelsz 40 éven keresztül, akkor csak egy lesúlytó pillantást érdemelsz, nem pedig gyereket, még mit nem! Kizárólag akkor vagy alkalmas egy gyerek felnevelésére, ha életed végéig ugyanabban a bugyiban/gatyában turkálsz, vagy egyáltalán nem csinálod senkivel, mert a házasságod már rég egy ellaposodott nyomor, amit csak érdekek tartanak össze. A fidesz nem ismeri a Pornhubot? Miért nem azt nézik inkább, mint hogy egy ország hálószobájában kukkoljanak nyálcsorgatva?
Viszont ha idáig eljutottam a gondolatmenetben, ez további kérdéseket vet fel. Mi van akkor, ha...: Az apa férfi, az anya nő, és még papírjuk is van róla. Éldegélnek a mézeskalácsházban, anya pitét süt, apa pénzt keres, de nem mosolyog rájuk a szerencse, és örökbe kell fogadniuk. Igen ám, de apát egy napon nagy igyekezetében elviszi a szívroham. Vagy - ami tudom, hogy elképzelhetetlen, de csak játsszunk el a gondolattal - anya véletlenül átesik egy vak komondoron, esetleg apa kopasz seggel lecsúszik egy ereszcsatornán, és elválnak. Tudom, tudom, a válás is majdnem akkora bűn, mint a szingliség, de most tényleg csak a játék kedvéért. Szóval ha már ott a gyerek, de beüt a krach, mi a hivatalos eljárás? Vissza kell vinni? Anya beválthatja macskára? Vagy megtarthatja, hiszen a házassága alatt elsajátította a gyereknevelés fortélyait?
Vagy az elvált nő/férfi még mindig feljebb helyezkedik el a magyar kasztrendszerben, mint a simán csak egyedülálló? De akkor ha korábban férjnél voltam, most pedig szingli vagyok, akkor már jár a gyerek? Most akkor nem értem. Teljesen össze vagyok már zavarodva, nagyurak. Kérem, segítsenek! Tanítsák eltévelyedett alattvalójukat! Mutassanak utat!
Vagy jobbat mondok: "Lépjenek egyet hátra, és szó szerint basszák arcon magukat!"
