Ilona egy ikon, egy élő legenda. Meghatározó szereplője mindennapjaimnak. Az ismeretségünk ott kezdődött, amikor éjjel 11-kor részegen bekopogott az ajtómon. Ő volt az első szomszéd, akit megismertem, és már akkor ott felsejlett előttem, hogy talán rosszul választottam lakást. Szóval Ica kopogott, én kinyitottam, és szerelem volt első látásra. Az volt az ismerkedő szövege, hogy a barátja (sic!) leesett a lépcsőn, és rossz a telefonja, így nem tud mentőt hívni, jó lenne, ha én hívnék. Hívtam. De mielőtt bárki felvette volna a vonal túlsó végén, megjelent az ajtóban Géza, és elordította magát: "Icaaaaa, nem keeeeeeell!!!!!" Ezzel azt akarta mondani, hogy "köszönöm, már jobban vagyok". Állt a lakás ajtajában, betámaszkodva az ajtókeretbe, és bőgött, mint egy veszett ökör. Éjjel 11-kor felemelő élmény az ilyen egy körfolyosós ház udvarán, ahol még a három tenor is boldogan koncertezne, olyan kiváló akusztikailag. Kérdőn néztem Ilonára, aki továbbra is csak arra bátorított, hogy hívjam azt a mentőt. Amikor Géza másodjára is elbődült, én csak annyit mondtam, "viszlát", és becsuktam az ajtót.
Ica és Géza kapcsolata addig virágzott, amíg egy szentestén Géza fogta magát, és beadta a kulcsot. Szerencsére épp nem voltam otthon, de remekül telhetett a Karácsonya annak a szomszédnak, aki a sültpulyka mellől hívta fel a mentőket, hogy ugyan jöjjenek már ki, mert egy hulla van az udvaron. Naivan azt gondoltam, ezentúl nyugalom lesz, mert Ilonkának nem lesz kivel "beszélgetnie" az édesanyjáról, aki prostitúcióra adta a fejét, de nagyot tévedtem. Egy békés délután kinéztem az ablakon, és igen furcsa jelenségre lettem figyelmes. Három alak egy bazinagy pajszerrel épp feltörni készült Ica ajtaját. Feltételeztem, hogy nem betörők, hisz oda csak hozni lehet, elvinni biztos nem. Esküszöm úgy settenkedtek, mint a Reszkessetek betörők két balfékje. Miután szélmalomharcot vívtak az ötpontos biztonsági ajtóval, nekiestek az ablakoknak. Röpke 10 perc alatt sikerült félmillás kárt csinálni a műanyag nyílászárókban, ők pedig elégedetten léptek be a lakásba az ablakon keresztül. Később kiderült, hogy nem bűntényről van szó, csak Ica hagyta el a kulcsát. Napokig az ablakon keresztül közlekedtek, mire sikerült az ajtót is kinyitni belülről, amit soha többé nem zár be ember. Bár minek is? Lopnivaló nincs, Icát meg hülye lenne bárki is elrabolni. Az évszázad bűnténye után ez a két jómadár be is költözött Icukához. Édeshármasuk végére az tett pontot, hogy az egyik pacák olajra lépett, a másik meg az örök vadászmezőkre. Mint később a szomszédtól megtudtam, ő volt a harmadik a sorban, akit Ica eltett láb alól, mivel a kedves férje is hasonló véget ért.
Szóval Ica egy igazi fekete özvegy, egy rókatündér, aki mellől rendre dőlnek ki a pasasok. Ő bezzeg él és virul, pedig ránézésre már nincs egy ép belső szerve sem. Legalább is, ha elhalálozna, tuti nem lesz belőle májdonor. Elpusztíthatatlan. Ő maga a hegylakó. Szóval a két házibarát balra el, és színre lépett Évike, ismertebb nevén a Bolond. Nem tudom, hogy őt Ica a sárgaházból vagy a hajléktalan melegedőről szedte-e össze, de legalább két kereke hiányzik, és ettől ő nagyon boldog. Folyton az udvar közepén beszélget valakivel, aki nincs ott. Néha még össze is vesznek. Ő eddig a legsúlyosabb eset a repertoárban, amit Ilonka felvonultatott. Olyan hangja van, mint egy herélt papagájnak, amire éppen rálépett valaki. Teljesen felesleges konfrontálódni vele, mert másnapra úgysem emlékszik rá. Boldogan éldegéltünk ebben a kedves kis közösségben, már azt gondoltam, nem lehet rontani a helyzeten.
És akkor megérkezett a Tizedes. Becsületes nevét senki sem tudja. Ránézésre egy leszázalékolt strici a Gubacsi útról, aki egy szép napon úgy döntött, követi a mormon szokásokat, és két feleséget tesz magáévá egyszerre. Az egyik értelem szerűen Ilonka, a másik pedig Évike. A Tizedes jött, látott, és befoglalta az udvart. Egész nap egy a lakás elé kitett tetves fotelben trónol, és szórja a világba tanításait a nőkről meg úgy a nagybetűs életről általában. Mindeközben Évike szerelmesen issza szavait, Ica meg kataton állapotban üldögél.
Valakinek Dunára néző panoráma jut, nekem meg ezek a szerencsétlen barmok. Napokig a tv-t sem kapcsolom be, mert Berényi Miklós ármánykodása semmi ahhoz képest, ami az udvaron zajlik. És akkor még nem beszéltem a rettenetes bűzről, ami a lakásból dől kifelé. Mivel évek óta nincs náluk se gáz, se villany, gyakran világítanak gyertyával, ami egy rakás beszámíthatatlan alkoholistáról lévén szó nem nyújt túl nagy biztonságérzetet számomra. Számtalan kilakoltatási kísérlet után Ica még mindig a helyén megingathatatlanul. 30 kilójával, és a reggel 8-kor elfogyasztott kétdekás vodkájával túl fog élni mindannyiunkat. De ami a legszebb az egészben, hogy kiderült róla, hogy eredetileg könyvtáros volt. Ahányszor ránézek, az jut eszembe, vajon hány könyvre emlékszik.