Olvastam ma egy cikket arról, hogy egy kövér nő is lehet szép meg szexi, és hordhatja ugyanazokat a ruhákat, mint egyszálbél társai. Mert a szépség ugyebár belülről fakad, fogadd el önmagad, mosolyogj, és a világ visszamosolyog rád, bla-bla-bla. Hát én kimondom: ez egy kurva nagy baromság!!! Most utálni fogtok, de nincs mit tenni, vállalom a rossz zsaru szerepét.
Szóval úgy áll a dolog, hogy rövid idő alatt felszedtem 6-7 kilót. Nem vagyok egy hízékony típus, de ez valahogy most mégis összejött. Lehet számtalan oka. Foghatom a pajzsmirigyre, amire manapság minden túlsúlyos nő szeret hivatkozni, pedig a legtöbbjük azt sem tudja, mi az. Foghatom a lassú anyagcserémre, ami eddig is olyan volt, mint egy félholt csiga, amire még rá is léptek. Foghatom a korra, a hormonális változásra, a gyógyszerekre, amiket mostanában belém tömtek, de akár arra a 420 db muffinra, tortaszeletre, hamburgerre, fánkra, sütire, csokira és pizzára is foghatom, amit a fejembe tömtem elég felelőtlenül. Dehát egyszer élünk, és ahogy anyukám szokta mondani: "ne is törődj vele, te úgysem cigizel." (Ez a mondat az adu ász, ami gyakorlatilag minden bűnös dologra feljogosít.) Valóban van olyan ember, aki nem tehet róla, ha elhízik. De most ne dőlj hátra nagyot sóhajtva, hogy hát igen, én is soványabb lennék, ha.....mert kurvára nem rólad van itt szó. Ne áltassuk magunkat emberek!
Senki nem tökéletes, és a szépség teljesen relatív. Nem mindenkinek a Barbie baba alkat jön be, és sokan nem is vágyunk rá. De azért álljunk már meg egy szóra! Mi ez az állandó felelősség-hárítás? Hé! Te ott! Már megint a kanapén tespedsz, és a negyedik szelet bundáskenyeret tömöd a búrádba, aztán holnap értetlenül állsz a tükör előtt, és nem tudod begombolni a tavalyi farmeredet. Megfulladsz két emelet között, mert az izmaid azt sem tudják, mi a dolguk. Bevallom, én utálok mozogni. Fárasztó, kiköpöm a tüdőmet, fáj mindenem, izzadok, mint egy bányaló, és másnap úgy mászom le a galériáról, mint egy lajhár, mert annyira gyötör az izomláz. Bennem a mozgás nem szabadít fel boldogság hormont. Imádom az egészségtelen ételeket és italokat, nem hiszek benne, hogy ha zabot eszek uborkával, attól tovább élek, vagy ha így is van, hát beérem én a kevesebbel is. De amikor odaállok a tükör elé, és azt látom, hogy háj hurkák sorakoznak ott, ahol az egykor lapos hasamnak kellene lennie, és legszívesebben elsírnám magam a próbafülkében, ha éppen nem röhögnék azon, hogy már az ötödik nadrág nem éri körbe darázsnak hitt derekamat, akkor azért nem hozakodom elő azzal, hogy de...Mert ki a fene tehet arról, hogy lufi vagyok? ÉN bassza meg.
Divatba jöttek ezek a nagy "Fogadd el magad"-mozgalmak. Szeresd a tested, kövéren is lehetsz szép, találd meg önmagad, a problémáid előző életedben gyökereznek,stb. Ha mindig mindenki elfogadta volna magát meg a világot olyannak amilyen, akkor még a fán lógnánk, vagy kihaltunk volna. Ha mindenki beletörődött volna, hogy ez van, nincs mit tenni, akkor megállt volna az evolúció. Egy dolgot kell csak elfogadnunk, hogy nem leszünk soha tökéletesek. De jobbak azért lehetünk. Egy kövér nő is lehet boldog, és tetszhet magának. De ha nyavalyogsz a tükör előtt, akkor inkább tegyél valamit, és ne mást okolj. Te vagy a felelős. Tudom, hogy egyszerűbb úgy élni, hogy azt mondjuk, az életünk egy felsőbb erő kezében van. Lehet az isten, a karma vagy a pajzsmirigy, de ez szín tiszta önáltatás. Mondhatja azt egy kineziológus, hogy azért nem boldogulsz az életben, mert magzat korodban trauma ért. Mi van????? Ne már, ez annyira tré. Mégis ki a franc tehetne arról, hogy egy lúzer vagy? Hát te! Nem az a kérdés, hogy miért szar minden, miért nem lettem artista, miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül, vagy hogy miért híztam meg, hanem, hogy mit tegyek, hogy kijavítsam a szarvashibámat? Az ÉN hibámat. A "fogadjuk el magunkat" helyett én inkább a "nézzünk szembe magunkkal" jelszót hangoztatnám.Tudom, sokkal kényelmetlenebb, mert így fel kell emelni a hájas seggünket a kanapéról, és répát kell rágni torta helyett, ami elég nyamvadt egy dolog. És ha eztán elcseszünk valamit az életben, akkor nem mondhatjuk azt, hogy előző életemben rám esett egy meteor. Egyszerűen csak elég, ha a tükörbe nézve azt mondjuk magunknak, banyek mekkora barom vagy!
Lehet, hogy elsőre rosszul esik majd, de ha belejövünk, még az is lehet, hogy időben ismerjük fel a téves döntéseket, és helyre tesszük azt, ami kisiklott. A megváltoztathatatlant kell elfogadni, a megváltoztathatóban ott van a számtalan lehetőség.