Mindenki fél valamitől. Valaki a magasságtól, más a kutyáktól. Az én legrémesebb rémálmomban randim van egy kedves, intelligens, humoros sráccal, nagy reményekkel meg is érkezem, de az első fél percben kiderül róla, hogy elöl nincs foga, vagy ahogy tanult kollégám mondotta volt: van, de bár ne lenne! Szóval ilyen fogparám van. Olvastam egyszer egy okos idézetet, miszerint hamarabb eljön az, amitől félsz, mint az, amit remélsz. Hát én is valahogy így voltam a fogatlanokkal.
Életem egyik legemlékezetesebb randiját Janinak köszönhetem. (Történeteim nem a képzelet szüleményei, szóval ha valaki magára ismer, az szívás, leginkább neki.) Jani 30 éves, és Debrecenből költözött székesfővárosunkba, hogy valóra váltsa régen dédelgetett álmait. Na jó, ezt csak én találtam ki, fogalmam sincs, hogy minek jött. Kapcsolatunk kissé nehézkesen indult, és rendkívül hamar véget is ért még mielőtt rügyet bonthatott volna. Ő a "bármi lehet" kategóriába tartozott, mert a képeiről nem lehetett eldönteni, hogy ő lesz életem szerelme, vagy élőben leválik a retinám a látványától. Az ilyenek tulajdonképpen egy vakrandinak felelnek meg. Az ismerkedés meglehetősen döcögősen kezdődött, max heti egy üzenet, oszt jónapot. Félve kérdeztem meg tőle, hogy netán elfoglalt? Esetleg nem vagyok kellőképpen szimpatikus? Mire azt a választ kaptam, hogy szó sincs ilyesmiről, szimplán ez a módszere. Vagyis, hogy soha nem válaszol azonnal, mert nehogy már a csaj asziggye, hogy mivanmá. Innen János már erős hendikeppel indult nálam, de még mindig adtam esélyt a dolognak.
Aztán egy balzsamos péntek este megtört a jég, és Jánosunk megtáltosodott. Épp pizsamában gubbasztottam otthon, miután négykézláb másztam haza egy fárasztó munkanap után, amikor megérkezett az üzenet: "Mi lenne, ha spontán találkoznánk? Mondjuk most." Semmit sem kívántam kevésbé, mint hogy este 10-kor puccba vágjam magam, de felmerült bennem a gondolat, hogy mi van, ha baromi jó pasi? Nem érek rá tovább várni, hallhatóan ketyeg a biológiai órám, meg egyébként is megérdemlek már egy alendölont. Persze ott a másik lehetőség, hogy baromira nem jó pasi. Akkor viszont álljunk hozzá úgy, mint a foghúzáshoz, és essünk túl rajta minél előbb. Este 11-re beszéltük meg a randit az Akváriumhoz. Nem hinném, hogy egy nyári péntek estén van Budapestnek forgalmasabb pontja. Tíz perc alatt rittyentettem kakiból várat, és indultam neki az éjszakának.
Odaérve a megbeszélt pontra, megpillantottam egy egyedül álldogáló, nem túl jól öltözött srácot, akinek a frizurája erősen George Michael-ére emlékeztetett még a Wham korszakból. Első ránézésre annyira szürke volt, hogy azonnal elfogott az ásítás, de volt még 15 méterem meggyőzni magam, hogy hihetetlen színes egyénisége feledtetni fogja unalmas külsejét. Mivel nem tudtam 100%-osan beazonosítani, megálltam előtte, és vártam, hogy köszönjön. Percek teltek el, ő meg csak pislogott rám, mint hal a szatyorban. Akkor még nem sejtettem, hogy ezek lesznek a randi legszebb percei. Megszakítva a hallgatást, félve kérdeztem meg tőle: "Te vagy az?" Mire a válasz, csak egy igen volt. (AKKOR MI A JÓ !$ߣ@#&<-ÉRT NEM SZÓLSZ EGY SZÓT SEM B@ZMEG?????-üvöltöttem magamban.) Ekkor egy határozott mozdulattal elé penderültem, és bemutatkozásra nyújtottam a kezem, de a neve már nem jutott el az agyamig, mert ahogy kinyitotta a száját, maga a fekete lyuk nyílt meg előttem, és kapaszkodnom kellett, hogy örökre magába ne szippantson. A fogai úgy néztek ki, mintha másfél kiló faszenet rágcsált volna el uzsonnára. Azt hiszem, ekkor súlyos sokk hatása alá kerülhettem, mert ahelyett, hogy Carl Lewis-t megszégyenítő sebességgel hazáig futottam volna, valami ilyesmit mondhattam: Sétáljunk egyet! Az ezt követő egy órában ő arról mesélt, hogy neki igényei vannak, nem áll szóba akármilyen nővel, mert őt aztán nem hatja meg egy formás női hátsó, hát nem a nők fenekével beszélget ő,hanem az arcukkal, és ha valakinek nagy az orra például, hát az már kérem őt bizony hidegen hagyja. Csak valami tompa morajlásként ért el hozzám a hangja, mert végig a szájába bámultam, mint amikor szemtanúja leszel valami rettenetes vonat-szerencsétlenségnek, és tudod, hogy nem kellene nézned, mert évekig rémálmok gyötörnek majd, de egyszerűen képtelen vagy elfordítani a fejed. Az Oktogonhoz érve végre felsóhajthattam, és a másnapi munkanapra hivatkozva felvettem a nyúlcipőt.
Aznap annak reményében feküdtem le aludni, hogy hátha másnap felébredek, és rájövök, hogy ez meg sem történt. Pedig de, megtörtént. Based on a true story.
