Nem értem a férfiakat. Mondjuk sok éves tapasztalat alapján nem nagyon hiszem, hogy ők értenek engem, vagy úgy a nőket általában. Anyukám szerint túl válogatós vagyok (meg vonzom a hülyéket, meg nem tudok időben lelépni, meg nem tudok a sarkamra állni, meg egyébként is úgy ahogy van szarul csinálom ezt az egész ismerkedősdit,de most egyelőre szorítkozzunk az első vétkem taglalására). Szóval túl válogatós vagyok, amit nagyon szeretnék cáfolni, de tulajdonképpen nem nagyon tudok. Bár ha azt vesszük, hogy csakis degenerált szocipatákkal hoz össze a sors, akkor talán pont az a baj, hogy jobban meg kéne választanom, hogy kivel és mit. Na akkor most hogy van ez?

Tény, hogy előszeretettel alkalmazom az x-gombot a társkereső oldalakon, ami annyit tesz, hogy esélyt sem adok Sanyinak meg Bélának, hogy személyiségükkel kápráztassanak el a profil fotójuk helyett. Na de az életben is azzal szembesülök előbb, hogy szandál van rajta zoknival, és nem a ragyogó intelligenciájával. És lássuk be, vannak azért tényezők, amiket egy 140-es IQ sem mindig feledtet. 

Szóval nem értem a pasikat, és a társkeresőn garázdálkodó pasikat meg főleg nem. Szinte mindegyiktől azt hallom, hogy a nők pénzéhesek, csak a kocsira meg a pénzre hajtanak. De akkor mégis mi a francért a bőrüléses Audiban pózolsz, életem? Ha tényleg nincs más értéked, akkor meg mire kéne ráharapniuk a csajoknak? Ha meg csak egy aznap esti menetre hajtasz, akkor nem tök mindegy, hogy mennyire pénzéhes a nő? Azt a 3-4 Bailey's már csak kibírod. Egyébként az autó már lejárt lemez. Manapság teljesen életszerű, hogy mindenki motorcsónakot meg jachtot vezet a képein. Mivel régen nem hiszek már a Micsoda nő típusú tündérmesékben, ahol a csóringer utcalányt felkarolja a dúsgazdag ricsárdgír, ezért ezt a típust ki is lőhetjük a választékból.

De ott a másik véglet: a zsírfoltos mackóban góré előtt pózoló. Értem én, hogy az ember nem frakkban éli a mindennapjait, és én is csipásan ébredek fel reggel, de az internetes társkeresés olyan, mint egy lóvásár. El kell(ene) adnod magad, hogy legalább a harmadik randiig hadd ringassam magam abba az illúzióba, hogy megfogtam az isten lábát. És azon a lábon tuti nem tyúkszaros gumicsizma van.

Másik nagy kedvencem a gyúrósok csapata. A konditerem tükrében, trikóban vagy félmeztelenül fotózzák magukat az ájfónnal. Adatlapjuk alapján mindenük a "sport" és az egészséges életmód. Három óránként elfogyasztják a 30dkg natur csirkemellet, napi 5 órát edzenek, 20 literes vödörből eszik a fehérjetápot, és akkor még ott a szolárium, a gyanta, a szemöldökszedés....én meg ránézek fonnyadt kis testemre a tv előtt, amint a pizza háromnegyedét már megint bedúrtam, és elképzelem közös életünket, ami olyan lehet, mintha örökbe fogadtam volna egy csecsemőt, akivel nem lehet beülni egy moziba, mert tuti pont akkor jár le a 3 óra, és ennie kell. Nem hiszem, hogy 25 év felett őket bármelyik nő opciónak tekintené a jövőjére nézve.

De a mindent vivő adu ász, aki megtestesíti a nők legrosszabb rémálmát, aki nélkül nincs internetes társkeresés: a HALASEMBER. Szeretném tudni, hogy egyes férfiak milyen meggondolásból hiszik azt, hogy a nők vágyakozó, kéjes sóhajjal reagálnak egy gusztustalan, hideg, nyálkás, büdös hal látványára. Nyilván a pasik részéről ennek valami olyasmi lehet az üzenete, hogy "idenézz, mekkora halat fogtam, babám! na ki a faszagyerek?", de mivel köztudott, hogy férfiak és nők teljesen más nyelvet beszélnek, hozzánk ebből valami olyasmi jut el, hogy "na ez se lesz otthon soha, mert pecázni megy a haverokkal, és még azt a kurva halat is nekem kell majd megpucolnom".

És akkor egy levél tert (44) felhasználótól,amivel vissza is térhetünk az elejére, ahol a pénzéhes nőkről írtam.

"Szia!Képet emailben küldök r........@freemail.hu 185cm vagyok debreceni izmos vállas kékszemű, gyerek nincs de szeretnék és elis tudnám tartani.Egy nagy vagyonnak nincs örököse!Vakításhoz, hülyítéshez nem értő ám odaadó, gondoskodó vagyok.Kérlek emailben írj és ne itt!Mellékelj egy képet ha kérhetlek!A facem majd emailben linkelem...addig is szia...ugye komolyan veszed a levelem?"

Hát persze. ;)

Pacsi, majd jövök.

Ha valaki halálos beteg, képes az utolsó szalmaszálba is belekapaszkodni. Esélyt ad a legképtelenebb gyógymódoknak, megbízik az utolsó sarlatánban is. A remény hal meg utoljára ugyebár. Ha valaki magányos...nos az bizony képes még a leggagyibb társkereső oldalra is regelni, és minden "hogyan szerezzük vissza az exünket" Cosmo-cikket tudományos szakirodalomnak tekinteni. Cosmot még éppen nem olvasok, de már csak hónapok kérdése.

Az internetes ismerkedés veszélyes terep. Melegágya a hazugságnak, nagyot mondásnak, ferdítésnek és a csalódásnak. De nevezhetjük akár pofára esésnek is. Ha az ember lánya kifog egy viszonylag épelméjű hím példányt, hajlamos azt vizionálni, hogy na most aztán sínen van a dolog. Egész addig, amíg három nap múlva azon nem kapja magát, hogy a tag eltűnt, mint szürke szamár a ködben, és nem válaszol sem üzenetre, sem füstjelre. Olyankor jön a "na én soha többé", meg a "hülyeség ez az egész, itt minden pasi egy szemét", hogy aztán két nap múlva jobb ötlet  híján szépen visszasunnyogjunk az oldalra.

Társkeresőn három fő férfi típust különböztetek meg. Az első a "soha, semmi szín alatt" típus, akinek a képe láttán azonnal tudod, hogy ennyire 10 év múlva sem leszel kiéhezve. A második a "szent isten, ki ez a csodalény" típus. Ennek egyik alfaja az, akit azonnal csípőből kiikszelek, mert tudom, hogy nem fog alászállni a kedvemért az Olympos-ról. A másik alfaj, aki már annyira tetszik, hogy lesz, ami lesz alapon ráírok valami rém eredetit, hogy lássa, mennyire sziporkázó a személyiségem. Másnap aztán letörten veszem tudomásul, hogy elolvasta az üzenetet, de annyit sem válaszolt, fapapucs. Őt csak másnap ikszelem ki. És akkor van a harmadik kategória, az elérhetőek, meghódíthatóak, hétköznapiak. Őket csak "bármi lehet" gyűjtőnévvel illetem. Ők azok, akik az egyik képen hervasztóak, a másikon szívdöglesztőek, vagy egyszerűen csak nem elég jók, hogy magam alá pisiljek, de nem elég rosszak, hogy azonnal kizárjam egy randi lehetőségét.

Aki nem járt még internetes társkeresőn, el sem tudja képzelni, miféle rettenetes olvasztótégelye ez az őrülteknek. Mivel régen is randalíroztam már hasonló oldalakon (forever alone anyukám!), belefutottam már néhány igen érdekes esetbe. Volt egy srác, aki konkrétan azért szakította meg velem a kapcsolatot, miután napokig baromi jókat csevegtünk, mert kiderült rólam az a rettenetes titok, hogy nem hallgatok Jethro Tull-t. Hiába na, ha egyszer magas a mérce....Néhány napja döntöttem úgy, hogy magasabb fokozatba kapcsolok, és kicsit jobban elmélyedek a randioldalak világában. Ha társat nem is találok, legalább kalandjaim megírásával elszórakoztatom magam. Meg remélhetőleg másokat is. Csak, hogy azoknak is legyen némi rálátása a dologra, akik voltak annyira mázlisták, és nem szorultak ilyesfajta szolgáltatásra, szemezgetek kicsit legújabb hódolóim listájáról: csakszex86, Seeking4Slave, Csicska_25, Nyalnék, PasszívBiFiú, nyelvjátékélvezésig, Fuck Shui, Csiklócsók, valaglovag. Ezek valódi nevek, egyiket sem én találtam ki. Azt mondják, a név kötelez. Mára kihaltak a Jánosok és Balázsok. Mert ha valaki úgy mutatkozik be, hogy "szia, Norbi vagyok"...húúúú utána még baromi sok kört le kell futni, és jó pár rozéfröccsöt ki kell fizetni, hogy előhozakodhasson az ember a farbával. De ha rögtön bemutatkozáskor pofán csaphatod a másikat a tényekkel, ott már nincs több kecmec. Akkor már tényleg jogos a "tudtad mit vállalsz".

Végszóként álljon itt tegnapi kedvencem, minden nő álma, amitől tényleg kedvet kapunk az ismerkedéshez:

csakvagyok82: szia Attila vagyok, olyan kis szubmissziv arcod és tekinteted van.

én: szia. ne beszélj velem ilyen csúnyán. :D

csakvagyok82: alázni szeretnélek és szeretném ha a csajom lennél.

én: :D köszi, made my day.

csakvagyok82: te kis szajha legyél az enyém.

Kell ennél ígéretesebb? Na pacsi, majd jövök.

Elképzelésem sincs, hogyan kell elkezdeni egy ilyen blogot. A legjobb lesz, ha a közepébe vágok. Hónapok óta rágják a fülemet, hogy vessem papírra, vagyis inkább klaviatúrára fergeteges kalandjaimat. Sokáig vonakodtam, hisz ma már mindenki blogger, és Oravecz Nórát úgysem tudom felülmúlni, akkor meg minek ez az egész? Közléskényszerem viszont túlszárnyalta még vonakodásomat is.

Rólam röviden: hányattatott sorsú, 35 éves, egyedülálló nő vagyok. (Na jó, majdnem 36.) Jó pár tévedés, rossz kapcsolat, átverés, dráma, kishalál, nagyhalál és vagy 1200 pocsék randi után felhatalmazva érzem magam, hogy osszam az észt. Vagy inkább én legyek az a bizonyos intő példa, amit mindenki anyukája szívesen emleget. Itt állok percekre a 36-tól egy 5 év után is idegen városban tök egyedül egy koszlott albérletben és egy munkahellyel, ami messze elmarad a "mi lehettem volna" mögött. Én tehetek erről? Valószínűleg igen. Okolhatnám a karmát, ükanyámat, aki tovább örökítette a szerencsétlenséget, a nehéz gyerekkort meg még vagy ezer mást, de az igazság az, hogy elcsesztem na. Ennyi.

Miután ma is a képzeletbeli pasim mellett ébredtem a képzeletbeli tacskóm csaholására, eldöntöttem, hogy ezt nem hagyom annyiban. Kitéve magam perverzek, szüzességüket elveszteni igyekvő fiatalkorúak, utoljára még sót megnyaló vén kecskék és fogatlan, minden önkritikától mentes hímneműek ostromának, ugrok egy seggest a netes társkereső oldalak legmélyebb bugyrába! Készüljetek! Pacsi, majd jövök.