Mivel közeli rokonaim is olvassák a blogomat (sőt lehet, hogy csak ők), le kell szögeznem, hogy az alábbi bejegyzés pusztán a képzelet szüleménye, illetve egy ismerősömmel történt, aki elmesélte nekem. (kacsint-kacsint)
Szerintem az egyéjszakás kaland teljesen értelmetlen dolog. Nem találkoztam még emberrel, aki ezt komolyabb szinten cáfolni tudta volna. Persze ezt úgy éli meg az ember, hogy YOLO meg Carpe Diem, de a végeredmény általában hervasztó. Senki sem azért csinálja, hogy elkápráztassa a másikat, vagy magához láncolja egy életre lepedőakrobata képességeivel. Sőt egyáltalán nem azt akarjuk olyankor sugallni, hogy "nálam nem találsz jobbat,bébi". Sokkal inkább azt, hogy "csapd be az ajtót magad után, de lehetőleg úgy, hogy ne ébredjek fel, kösssssz". Az az igazság, hogy az egyéjszakás kaland nem más, mint egy társas önkielégítés. Olyan, mintha magadnak csinálnád, csak egy másik ember is jelen van. Tulajdonképpen ő csak zavaró tényező. Akkor meg minek? Persze az ember időről időre mégis belemegy ilyen helyzetekbe, mert reméli, hogy most olyan lesz, mint abban a filmben múltkor, amikor a fiú másnap elment Irakba meghalni, és csak egyetlen csodálatos éjszakát töltött a lánnyal, aki élete végéig őt szerette ezután. Na jó hát igazából csak egy közepes orgazmusban reménykedünk, de tuti vannak ilyen naiv hülyék is. Volt néhány egyéjszakás kalandom, szerencsére azért nem túl sok. Volt olyan, amitől jóval többet reméltem, a másik fél viszont bőven beérte belőlem ennyivel. De akadt azért az ellentéte is. Attilát természetesen társkeresőn ismertem meg, hisz ott a legegyszerűbb és legkényelmesebb találni egy erre alkalmas személyt. Fotelben ülve katalógusból "rendelhetünk" egy nekünk tetsző egyedet. És még így is szinte mindig tévedés a vége. Kár, hogy nincs visszavásárlási garancia. Ő azoknak a -szerencsére nem túl népes- táborába tartozik, akikkel pont eggyel többször feküdtem le, mint kellett volna. Vagyis konkrétan egyszer.
Szóval Attila. A nevén gondolkodnom kellett, mert az agyam egyszerűen kivetette magából, mint valami rémes traumatikus emléket, amit csak egy hipnózis hoz újra felszínre. Ő volt az, akinek kapcsán egy üzenetet hagytam a lakótársam ajtaján, miszerint, ha még egyszer az életben felhozok a lakásba egy idegent, azonnal lőjön agyon egy vadászpuskával. Mindig is vallottam, hogy az embernek legyenek elvei, és tartsa is magát hozzájuk, de van az a forró nyári délután több hónapos koplalás után, amikor az elvek is olvadni kezdenek a hőségben. Kezdetben még én is elhárítottam Attila túlfűtött próbálkozásait, mondván, én ennél sokkal többet akarok. De az a fránya chat csúnyán félre tud vezeti. A sorok mögött nem látod az embert, és nem látod a gesztusait, az arcát sem. Ezért hát vicces fiúnak képzeltem Atit, aki olyanokat írt, hogy "az én kulcsom minden zárat nyit" és a többi, és a többi. Nem hittem volna, hogy bárki mond ilyet komolyan, de mint utólag kiderült, ő bizony mond. A szükség nagy úr, és mivel a képek alapján nem tudtam eldönteni, hogy milyen is a valóságban,de simán belefért a "végül is nem rossz" kategóriába, belementem a játékba. Felelőtlenül a lakásomra hívtam, vállalva a kockázatot, hogy ő a baltás gyilkos, és aktus után végez velem, majd miután közösült a holttestemmel is, elszórja a maradványaimat a szemközti susnyásban. Mivel hónapok óta úgy éreztem, a sejtjeim felfalják önmagukat, ha nem jutok valamiféle testi örömhöz, úgy gondoltam, ilyen apró kockázatot simán bevállalok. A randi ígéretesen indult, de aztán történt valami: konkrétan csengettek, és megjelent az ajtóban Attila. Nnnnna itt romlott el a dolog.
Minden netes randizó ismeri az érzést, amikor meglátja a valóságban kiszemeltjét, és a másodperc törtrésze alatt halálos biztonsággal tudja, hogy soha a büdös életben nem akarna ettől az embertől semmit. A randik ilyenkor kínosra fordulnak, mert még végig kell jópofizni legalább másfél órát, mielőtt eszébe jutna az embernek, hogy égve hagyta otthon a gázrezsót. De amikor a lakásodra hívsz egy feltüzelt hímet, és ott döbbensz rá, hogy téves riasztás volt, na az az igazán kínos. Igazából nem volt a külsejével semmi gond. Egy teljesen átlagos srác volt. Egyszerűen csak megláttam, és.....nem, nem, nem, nem, nem. Egy pillanatra átsuhant az agyamon, hogy gyorsan visszacsukom az ajtót, és úgy teszek, mintha mégsem lennék otthon,de végül mégis beengedtem, bízva abban, hogy gyenge kezdés után nem erős visszaesés fogja jellemezni az estémet. Ismét tévedtem.
A kínos felismerés után (fú basszus, de mellényúltam, nem is tetszik, most mit csináljak) a kínos bevezetés következik. Kivéve, ha voltál olyan dörzsölt, hogy már eleve neccharisnyában és piros lakk combcsizmában nyitottál ajtót, mert akkor a téma adott. Sajnos én ezt elmulasztottam, így beszélgetéssel kellett felvezetni a történetet. Ez olyan, mint a pornófilm, amíg a pizzás fiú meg nem érkezik. (Mondták.) Ilyenkor az ember úgy tesz, mintha érdekelné bármi is a másikkal kapcsolatban. Aztán ha kiderül, hogy az illető még egy bődületesen nagy seggfej is....na innen szép nyerni. Nála önteltebb kretént még nem hordott a hátán a föld. Közölte, hogy 20 éve sportol, mert szeret jól kinézni, majd mélyen lesújtó arckifejezéssel futtatta végig tekintetét satnya kis testemen. Amikor levette a felsőjét, szinte már megsajnáltam, hogy 20 évet csak úgy kidobott az életéből, mert úgy néztem ki mellette közepesen puhány idomaimmal, mint a gazellatestű Naomi Campbell. Egy enyhén hízásnak indult tipikus apatest látványa fogadott. És ez még csak a felsőteste volt. Próbáltam meggyőzni magam, hogy olyan mindegy, hisz úgysem akarom felhasználni a génállományát. Még mindig élt bennem valamiféle remény.
Ami ezután történt....nos hogy is fogalmazzak? Khm...nem sok kárt tett bennem. Mondjuk egy koktélvirslivel elég nehéz falat törni. Szóval az a kb 24 és fél másodperc nem vette túlságosan igénybe a szervezetemet. Tulajdonképpen fogalma sem volt, hogy miből is áll egy nő, hol az eleje meg a hátulja, vagy inkább nem is nagyon érdekelte. Persze ezután a kellemetlen kis antré után én is jobban hasonlítottam egy kidőlt fához, mint Maya Goldhoz. Egyszerűen tragikomikus volt az egész. Az én orgazmusom akkor jött, amikor végre becsuktam utána az ajtót. Persze az arca még akkor is hatalmas volt, úgy kellett áttuszkolnom az ajtófélfán. Unott képem sem tudta eltántorítani attól a szilárd meggyőződésétől, hogy ő egy alfa hím. Boldog ember. Én pedig tanulva a történtekből, azóta sem bonyolódtam egyéjszakás kalandba idegennel. Minek? Innen feljebb? Már hova?
