Harminchat éves lettem én, meglepetés e költemény....Hogy milyen érzés közelebb kerülni a negyvenhez, mint a harminchoz? Szaaaaaaaar.....khm....akarommondani: nem túl kellemes. Azon gondolkodtam, felvállalnám-e magam smink és filter nélkül, mint D. Tóth Kriszta. Ha úgy néznék ki 36 évesen, mint ő 42 évesen, akkor mindenképp. Kicsit se úgy nézek ki. Igazából nekem elég csak az egyiket elhagyni (vagy smink, vagy filter), és máris rémes az eredmény. Régóta álmodozom róla, hogy feltalálják majd az élő Photoshopot. Csak mire ez megvalósul, aszott, mazsolafejű öregasszony leszek, aki folyton összerúzsozza a protézisét. Akkó meg má mindegy!

Reggel a szokott módon ébredtem, gyűrötten, nyomottan, mékellmámeginfelkelni hangulatban. Amint egyik oldalamról a másikra próbáltam átvergődni magam mindenféle derékfájások közepette (A legutóbbi diagnózis szerint kopás! Kopás!!!! Érted? Amikor a reumatológus egyetlen szóval sorol be az odakint várakozó, járókeretes mamák közé.), szóval hirtelen belém hasított a gondolat: Bassszus, ma van a szülinapom! Semmi izgatott várakozás, semmi hányatkellmégaludni, egyszerűn csak egy nap a sok közül, amikor megállapítod, hogy nabasszameg. Ilyenkor illik visszatekinteni és összegezni. Sóhajtozva merengeni a szép emlékeken. Elővenni a fotóalbumot, és elhomályosult tekintettel lapozgatni az esküvői fotókat meg a gyerekek ballagását. Miután kikászálódtam a paplan alól, meg kellett állapítanom, hogy irtó szerencsés vagyok, amiért senki nem zavarja álmomat a horkolásával, nem ébreszt fel hajnalok hajnalán egy kis jóreggelt-szex reményében, nem ugrál rajtam gyerekek hada már 6-kor, nyugodtan készülődhetek, és senki nem látja, mennyire szarul nézek ki reggel a cseppet sem szexi pizsamámban. Megsimogattam Csövit, a képzeletbeli tacskómat, és belevetettem magam ebbe a fergeteges napba. Elképzeltem, hogy biztos kapok majd képzeletbeli ékszert a képzeletbeli férjemtől. Esetleg egy képzeletbeli utazást? Na jó, az talán mégis túlzás lenne. A képzeletbeli gyerekeim meg majd képzeletbeli rajzokkal lepnek meg, amiket kiteszek a képzeletbeli házam falára. Hmmm....nem is olyan rossz ez a nap!

Na de most már tényleg elég ebből a cinikus nyavalygásból! Ki tudja, mennyi van még hátra, valahogy illene átvergődnöm magam ezen az élet nevű izén, ha már így alakult.Egy pozitívuma azért van az öregedésnek: Minél több az éveid száma, annál viccesebb üzenetekkel lepnek meg a barátaid. Szóval hepibörzdéj nekem! Csá gyíkok, én leléptem!  Pacsi mindenkinek, majd jövök.